Dead Letters:   A Finn The Rasmus lehet az egyik nagy befutó a jövőben. Amúgy a Dead Letters az ötödik albumuk, az első még 96-ban jött ki, szóval nem most kerültek elő hipp-hopp a nagy kiadói varázskalapból. Könnyed pop-os rockzenéjükben van valamennyi Him féle romantikus, megadallamos „love metalból”, ugyanakkor nagy adag olyan modern rock megoldás, téma is található dalaikban, amelyekhez hasonlókkal pl. az Evanescence is operál. De az sem lepne meg, ha a Linkin Park rajongóknak is bejönne a Dead Letters, bár itt a Hip-Hop nincs jelen. Sőt, olyan jó kis dallamaik vannak hogy még egynémely nyitottabb dallamos rock kedvelőinek is tetszhet. Hiába, a finneknek őrült jó dallamérzékük van. Roppant jól fogyasztható anyag ez, ami minden  tekintetben megfelel korunk mainstream igényeinek, és tényleg nem lehet rossznak mondani. Tök jól el lehet hallgatni, nem bánt senkit, nem fekszi el a gyomrot, és persze a világot sem igyekszik megváltani. De aki akar az még zúzhat is rá, hiszen olyan részek is akadnak benne bőven, egy házibuliban pedig simán végig lehetne nyomni.   The Rasmus(cikk a Bravo-ból):     Néhányan talán még emlékeznek az édes, szőke hajú, sötétre sminkelt szemű fiúra, a The Rasmus frontemberére: 2001 nyarán Lauri, és bandája F-f-f-falling című dalával aratott a listákon. ,, a lányokat jobban érdekelte a külsőnk, mint a zenénk!,, -emléxik vissza Lauri, és öntudatosan hozzáteszi: A hajam színe kábé annyira volt valódi, mint a dalaink. A lemezcég lágy, popos hangzást erőltetett ránk, pedig mirockzenekar vagyunk!,, . Tehát a Rasmusék felmondtak, és másik kiadót kerestek. Most újabb albumukkal, a Dead Letters-szel és In The Shadows címü dalukkal tértek vissza.   A zenekar egyébként kilenc éve létezik, a tagjai: Lauri Ylönen Eero Heinonen Pauli Rantasalmi Aki Hakala   Plusz még egy cikk a Bravo-tól:   Mostanában a zene az életünk" - mondta Lauri a koncertet megelôzô sajtótájékoztatón. S ezt tökéletesen igazolták is a színpadon... Már a bulit megelôzô sajtótéjákoztatón nagyon szimpatikusan viselkedtek a srácok. A lányoknak eláruljuk, hogy Lauri kinéz vagy 16 évesnek, de persze nem ez a lényeg. A BRAVO kérdésére a frontember elmondta, hogy jövô nyáron talán hozzánk is eljutnak, majd hozzátette, hogy a zene mindig jelen volt az életükben. Ô például hegedült, zongorázott, ezenkívül rengeteg zenét hallgat. Eero az értük rajongó lányoknak mókásan (bár nem túl együttérzôen) csak annyit üzent, hogy pár év múlva elmúlik a dolog. A felvetésre, miszerint "Túl HIM-es a zenétek", Eero így reagált: "Az alapok hasonlóak, mégis sok mindenben különböznek, már csak azért is, mert régebben játszunk együtt." Dicsérte a finn zenei szcénát, olyan neveket említve, mint az Amorphis vagy a Nightwish. Szintén a csapat közvetlenségét mutatta, hogy amíg az elôzenekar, az amerikai Trapt játszott (kellemes rockot nyomtak, bár nem volt benne semmi egyedi), Lauri többször kijött "körülnézni", Paulival pedig a bejáratnál futottunk össze. Aztán majdnem percre pontosan színpadra léptek Rasmusék, akiket a nem túl nagy Planet Music közönsége hatalmas üdvrivalgással köszöntött. Egybôl bele is csaptak az aktuális albumukat (Dead Letters) is nyitó First Day Of My Life-ba, majd szünet nélkül jött a Guilty. Már ekkor jó hangulat volt, s ez csak fokozódott. Érdekes volt hallani a régebbi nótákat, felcsendült többek között a remek dallammal ellátott F-F-F-Falling (2001), valamint az Every Day (1999) és az Ice. Érdekes, hogy ezek az albumok nem futottak be hazájukon kívül, hiszen abszolút rasmusos, profi nóták! A buliról hiányoztak a speciális effektek és az egyéb díszítô elemek, de nem is volt rájuk szükség, mert a csapat a puszta zenéjével remek hangulatot csinált. Az ottani viszonyokhoz képest nagy tombolás kísérte a Still Standinget és a záró In The Shadowst is, persze ez magyar mércével igencsak lightos volt. A ráadás természetesen nem maradt el, az érzékenyebbek öngyújtózhattak a Funeral Songra, és lehetett egy utolsót csápolni az In My Life-ra. A konkluzió: egy jó koncerthez nem kell más, csak lelkes és profi zenészek...